GYERMEKEK TESTI ÉS LELKI GYÓGYÍTÁSA

„Akinek beteg gyereke van, tudja, hogy szülőként úgy érezzük, Isten hátat fordított nekünk, tehetetlenek vagyunk… Bármit megadnánk, csakhogy gyermekünk egészséges legyen. Ha nyitott füllel és szemmel járunk, és hiszünk a gyógyulásban, mindig érkezik egy hír, mely feltárja előttünk a helyes utat. Rájövünk, Isten soha nem hagyott el bennünket… Gyengéden és szeretettel vezetett el a megoldáshoz.” (Egy édesanya, akinek a kislánya az asztmából és az allergiából gyógyult meg)

Gyermekeink világrajövetelekor maga a ragyogó jelenlét, végtelen lehetőség születik meg. Ezt a belső ragyogást azonban eltompítják az élet megpróbáltatásai és nehézségei: fel nem dolgozott fájdalmak, kudarcok és az érzelmi bezárkózás rétegei rárakódnak a végtelen lehetőségekre. Például, amikor kisbabaként alvásból felébredve, rettegve sírunk a szobában, mert senki nem siet a segítségünkre; amikor kistestvérünk születik és úgy érezzük, már nem szeretnek a szüleink; amikor butának neveznek bennünket, és mi is elhisszük magunkról; amikor egyest kapunk az iskolában; amikor a testvérünk a pajtásaink előtt nevetségessé tett bennünket; amikor elválnak a szüleink és dühösek vagyunk rájuk; amikor …

Oly gyakran megtörténik, hogy valamilyen címkét ragasztunk a gyermekeinkre! Megcímkézzük a számunkra érthetetlen viselkedést. Azt mondjuk például „figyelemzavar”, és attól kezdve ennek a rendellenességnek a szűrőjén keresztül látjuk őket, s elfelejtjük, hogy valójában gyönyörű, csodálatosan tündöklő lelkek ők. Mára már szinte divat lett a gyerekek címkézése, pl. figyelemzavar, diszlexia, diszgráfia, diskalkulia, hiperaktív stb., majd orvosságokkal való kezelése, mintha narkotikummal eltompítva őket valaha is eljuthatnánk a probléma gyökeréhez. Bűn ezt tenni velük, és végtelenül szomorú, hogy mivel nem tudjuk, hogyan kezeljük a számunkra érthetetlen viselkedésüket, megpróbáljuk eltompítani őket különböző gyógyszerekkel, kedélyjavító készítményekkel, amelyek változást okoznak a gyerekek személyiségében, holott csak arra lenne szükség, hogy megtaláljuk azokat az eltemetett érzelmeket, amelyek létrehozták az ilyen-olyan, állítólagos „szindrómákat”, ily módon meggyógyulnának.

Nemcsak érzelmi gátak megtalálása és feloldása, hanem a gyermekek testi betegségeinek és lelki fájdalmainak, pl. elhunyt családtag iránt érzett gyász, meggyógyítása is lehetséges ily módon. A testi betegséggel kapcsolatos sejtemlék szélnek eresztése beindítja a gyógyulás természetes folyamatát. (A sejtszintű gyógyulás magyarázatáról bővebben olvashat az Útravaló gondolatok KI ÚT A REMÉNYTELENSÉGBŐL?! című írásunkban.) A módszer segítségével rengeteg kisgyermek kigyógyult már daganatos betegségből, rákbetegségből, gyulladásos bőrbetegségből, ízületi gyulladásból, allergiából, asztmából, megfázásból stb.

Létezik egy módszer, amellyel a gyermekek számára a gyógyulás varázslatos és csodálatos kaland lehet. Kis testük intelligenciája alig várja, hogy segíthessen letudni a régi ügyeket, s a gyógyulás akkor természetesen és magától lezajlik.
Ezt a kisgyermek úgy éli meg, mintha egy csodálatos és élvezetes tündérmesét hallgatna. A gyógymód 5 és 12 éves gyermekek gyógyítására lett kifejlesztve, de tinédzsereknél is alkalmazható.

Kedves Édesanya és Édesapa!

Szülőként jogaink és kötelességeink vannak.
Jogunk van eldönteni, hogy gyermekünk gyógyításához milyen gyógymódot választunk, de a jó döntés meghozatala érdekében kötelességünk tájékozódni, és felkutatni minden olyan módszert, mely számára a gyógyulást hozhatja el.

Ez az írás azért született, hogy tudja, létezik a gyógyításnak ez a módja is.
Létezik egy módszer, amelynek nem célja, hogy elvonja Önt a már megkezdett orvosi vagy természetgyógyászati kezeléstől! Arra szolgál, hogy erősítse annak hatását, és segítsen a maga választotta úton előbbre jutni. Ily módon már a világ számos pontján gyógyítanak onkológiai központok, kórházak, természetgyógyászati központok, homeopaták, kineziológusok stb.

Szülőként első hallásra nagyon „felháborító” tud lenni, hogy valaki azt mondja, gyermekünk betegségét egy fájó emlék indította el, miközben mi úgy érezzük és szentül hisszük, hogy boldog életet biztosítunk számára. A lelki probléma elnevezés nem feltétlenül jelent nagy tragédiát az ember életében, lehet egy olyan látszólag hétköznapi esemény is, mely során, ha a kisgyermekek komolyan megijednek, akkor gyakran az történik, hogy félelmüket minden olyan szituációra átviszik, ami kicsit is emlékezteti őket az eredeti, traumatikus eseményre. Például egy játszótéren leesik a kisgyermek a magas mászókáról, de olyan szerencsétlenül, hogy súlyosan megüti magát. Elkezdhet félni a fizikai kihívásoktól, az egészséges kockázatvállalástól, vagy ami még rosszabb, a félelmeit kiterjesztheti rózsalugasokra, szobrokra, tavakra, hajókra stb.

Azt javaslom, mérlegeljen, és ha további kérdése van, tegye fel bátran, hogy a lehető legjobb döntés hozza meg gyermeke gyógyulása érdekében. Teljes meggyőződéssel és a módszer eredményességét ismerve, jó szívvel felajánlom a segítségem.

Antal Orsolya