GERINCFERDÜLÉS GYÓGYÍTÁSA GYERMEKKORBAN

 

A gerincferdülés ma már sajnos népbetegség. Egyre nagyobb számban érint gyermekeket, egyre fiatalabb korban.

Vajon hány szülő tudja, hogy a gerincferdülés bármilyen életkorban 3-4 csontkovács kezeléssel teljesen meggyógyítható?

 És vajon azt hányan tudják, hogy a csontkovácsolás fájdalommentes és hatékony módszer?

 Az első kezelés eredményessége általában hetven – nyolcvan százalék. Az ismételt 3-4 kezeléssel elérhető, hogy az újonnan beállított egyensúlyi rendszer huzamosan megmaradjon.

 Fontos a betegség korai felismerése, amelyet egyrészt az iskolai szűrővizsgálatoktól várhatunk, de jelentős szerepe van a gerincferdülés felfedezésében a szülőknek is.

 A szülőknek célszerű havonta alaposan megnézni a gyermekük hátát és odafigyelni az alábbi, esetleges figyelemfelkeltő jelekre:
 – a gyerek előrehajol, és a szülő végighúzza a kezét a gyermek gerincén: észlel, lát-e, tapint-e bármilyen elváltozást?
 – előrehajoláskor vagy álló helyzetben kiemelkedik-e jobban a hát síkjából az egyik lapocka, mint a másik?
 – álló helyzetben a vállak egyformán, egy magasságban állnak-e?
 – a derék, csípő és kar által határolt ív (törzs-kar háromszög) nem kifejezettebb-e, nagyobb-e az egyik oldalon? /Az aszimmetriák felfedezésének gyakori esete a ruhavásárlás, amikor a szülő észreveszi, hogy a gyermek csípőjén, derekán ferdén áll a ruha./

 Pubertáskorban a gyermek hirtelen nagy növekedésének mindig figyelmeztető jelnek kell lennie a szülő számára. Ilyenkor gyakrabban, „szúrósabb szemmel” kell ellenőrizni a gyerek hátát.