„LÁBNYOMTÖRTÉNET” –
a szeretetről, ami akkor is itt van, ha minden más elhagyott.

 

 

Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy a Jóistennel sétál a tengerparton. Jelenetek villantak fel az életéből. Minden egyes jelenetnél két, párhuzamos lábnyomsort látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik a Jóistené.
Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat.
Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egyetlen lábnyomsort lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, s megkérdezte a Jóistent:
„ Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. Mégis azt látom, hogy épp a legnehezebb időkben csak egyetlen lábnyomsor maradt a fövenyen! Nem értem, miért hagytál el éppen akkor, amikor  a legnagyobb szükségem lett volna rád?”
A Jóisten így felelt: „Drága Gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen lábnyomsort, mert amikor a  legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek.”

Ismeretlen szerző